Üdvözöllek!


 

Üdvözöllek kedves Olvasó! 


Akik ismertek tudjátok, nyugdíjas vagyok és pár éve online munkát végzek, amit nagyon szeretek csinálni. Sajnos kb. egy éve a betegség csúnyán beleszólt az életembe. A hagyományos orvosi kezelések nem igazán lettek indítva (vírus miatt) ami volt, az nem vezetett eredményre ezért folyamatosan romlott az állapotom.

Napi 1-1,5 órát tudtam csak talpon lenni. Egy kolléganőm ajánlott egy készítményt, amit fél évig szedtem. Annyit elértem vele, hogy tovább nem romlott az állapotom, csak stagnált.

Tovább kutattam a lehetőségek után és akkor egy másik kedves ismerősöm ajánlotta a Biokom termékeket.
Nem igazán hittem benne, de megpróbáltam, mert fizikailag is, lelkiekben is és egyáltalán mindenképp nagyon rosszul voltam. Úgy éreztem, végleg elmegyek a földről!
Volt, hogy 2-3 hónapig a lakást sem tudtam elhagyni az állandó rossz közérzet miatt.

Két hónappal ezelőtt elkezdtem szedni a javasolt Biokom termékeket. Öt féle terméket napi 2-3-szor 1-2 kapszulát.
Ez nagyon soknak tűnik, de a cél érdekében hősiesen szedtem és szedem most is.
És láss csodát! Úgy két hetes szedés után javulni kezdett az állapotom.
Közérzetem egy kicsit javult, többet tudtam talpon lenni, nem voltam annyira fáradt. Folyamatos a javulás azóta is. Tehát jobban, jól érzem magam.
Az életminőségem javult. Sajnos a rossz laborértékek fele még nem javult, de a többi igen.
Tehát elmondhatom, hogy szinte az életemet mentették meg ezek a kapszulák.

Elhatároztam, hogy akinek tudok segítek felfedezni ezeket a termékeket, hogy senkinek ne kelljen annyit szenvednie, mint nekem.
Amíg élünk legyünk egészségesek és tudjunk rendesen mozogni, élni az életünket!

Az utóbbi két év munkatapasztalatait felhasználva összekötöm a kellemest a hasznossal.
Készítettem egy un. kézikönyvet, magazin formájában, melyben összegyűjtök leírásokat, néhány fontos írást, javaslatot és beleírom a saját tapasztalatomat is. Felrakom mellé a termékeket, vitaminokat, étrend kiegészítőket, amelyeket bárki megrendelhet. Természetesen mindenki beszélje meg az orvosával is.

Segítek mindenkinek a megrendelésben, sőt adok egy kódot, amelyet ha beír rendeléskor azonnal nagykereskedelmi áron tud vásárolni. Ez azonnali 20% kedvezményre jogosít.
Itt tekinthetitek meg a magazint, melyben folyamatosan bővítem a tartalmakat és újabbnál újabb cikkeket teszek ki:

https://egeszsegcikkek.hu/

Kérdéseitekkel keressetek bátran, szívesen válaszolok.
 

Üzenet küldése

  • *
  • *
  • *

Tetszett a cikk?

 

 

EgészségCikkek ajánló

További egészség cikkek »

 

 

 

 

EgészségCikkek ajánló

További egészség cikkek »