A Biocom sampon
A Biokom sampon
Mindig is küzdöttem a hajammal, mert lassan nő, vékony és száraz, a végei folyton eltörnek. Az 500Ft-os sampontól a 3500Ft-os ilyen olyan olajos samponig mindent kipróbáltam.
Hajmosás után talán picit selymesebb meg szebb volt a hajam és ennyi, nagyon semmi nem változott, másnapra megint száraznak éreztem.
Nagy nehezen rávettem magam, hogy a 30. sampont is kipróbáljam, ez már a Biocomos sampon volt, de hát akkor még ott állt egy csomó másik bontott sampon, azt is el kell használni. Egy kicsi ebből egy kicsi abból, őssejtszérum amikor eszembe jutott akkor talán használtam.
Egy hónapja már csak a biocom sampont használom, balzsammal, minden hajmosás után őssejtszérum és hajvégápoló, heti 2x pedig a hajkencés pakolást is megcsinálom.
Eredmény:
Nagyon selymes a hajam tőle, rengeteg babahajam van, és úgy veszem észre hogy a halántékomnál ahol eddig kicsit hiányosabb volt a hajam kezd bedúsúlni, a végek alig vannak eltörve, és ami a legkellemesebb "mellékhatás", hogy hajmosás alatt néhány hajszálam hullik ki (kb. 10-15 ránézésre), nem pedig fél marok, mint korábban
Vásárolni szeretnél? Nincs még kedvezményes kódod?Írjál, küldöm a 20% kedvezményt adó kódot és ha kell segítek a rendelésben is
Üzenet küldése
Tetszett a cikk?
EgészségCikkek ajánló
Kindervit Italpor
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A Kindervit italporból, ami narancsos és trópusi gyümölcsös ízben is kapható, nagyon finom ital készíthető.
Kipróbálod?
Fogyókúra, Fogyi csomagok
Reg-enoros étrendet javasolt tartani, de nincs plusz zsírbevitel.
A Crohn-betegség
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
A Crohn-betegség még nem gyógyítható, helyes táplálkozással és gyógyszeres kezeléssel karbantartható.
A lábdagadás
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
Jó hír az, hogy van megoldás arra, hogy lábaink egészségét újból helyre állítsuk.
Green Coffee: ez elveszi az étvágyat!
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Ez a termék egy csoda! Tartalomban olvashatsz róla, hogy miért?
Gyak. betegségek leírása, javaslatok: VIII.rész.
Betegségek, Betegségek A-Z-ig
Magas vérnyomás, Méregtelenítés, Meszesedés, Migrén,
- Műtétre felkészítés, rehabilitáció
Slim40 támogatja az egészségedet is.
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A SLIM 40 fogyókúrát, egészséget támogató, a maga nemében egyedülálló termék Elérhető meggyes és körtés ízben.
Immune Protect Spray
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A készítményben lévő hatóanyagok, közvetlenül a száj nyálkahártyáján keresztül szívódnak fel.
Mikrobiom-Pro Por+Rost
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Az egyoldalú táplálkozás elsorvaszthatja, megbetegítheti testünket.
EgészségCikkek ajánló
Grapefruitmag-Kivonat
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Kellemes ízű alkoholmentes készítmény.Évtizedek óta használják természetes baktérium-,vírus- és gombaölőként.
Slim 40 BURN. Új termék!
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A Slim 40 BURN a diétát, s az italporral folytatott (fogyó)kúrát támogató étrend-kiegészítő.
A Biocom sampon
Termékajánló, Vitaminok
Egy hónapja már csak a Biokom sampont használom
Lung Focus a könnyű légzésért
Termékajánló, Vitaminok
A Biocom ismét új termékkel bővítette palettáját, amely termék sokunknak hozhat kellemes terméktapasztalatot!
Ismét egy hatásos trió!
Fogyókúra, Fogyi csomagok
Az emésztés helyreállítása, a gombásodás és elsavasodás visszaszorítása, ami az elhízás egyik leggyakoribb oka.
Immunsupreme algakomplex
Termékajánló, Étrendkiegészítők
A regenorkúra igen hatékony kiegészítője.
Felgyorsul az anyagcseréd!
Életmód, Táplálkozás, diéta
9+1 étel, amitől felgyorsul az anyagcseréd és gyorsabban tudsz fogyni. Az agyagcsere több attól, hogy az étel ene ...
A 100%-osan vegyszermentes termékek
Életmód, Háztartás
Biocom nem csupán az egészséges életmódhoz ajánlott étrend-kiegészítők széles tárházát biztosítja számunkra!
Biocom Super Omega-3 kapszula
Termékajánló, Étrendkiegészítők
Étkezésünk nagyrészt Omega-6-ot és -9-et tartalmaz, amely ellentétes élettani hatású az Omega-3-al, ezért indo ...